2020. július 29-31.
(Minden oldalunkon, ha homályos a fotó, az a böngészőtök beállítása miatt van. Zoomoljatok ki kicsit, mert úgy adja az általam tervezett valódi nézetet. Nálunk pl. a Firefoxban 80%-ra van kicsinyítve.)
2020. júl. 29. Arran-sziget (Lamlash-öböl) - Gigha-sziget (Bagh na Doirlinne) (63 tmf)
Ma reggelre sikerült kettőre csökkentenünk a lehetséges útvonalterveket. Majd az időjárás eldönti, melyiket valósítjuk meg: a B-terv Észak-Írország, ez van közelebb, az A-terv pedig a Külső-Hebridák szigetei. A piros X jelzi Arran szigetét, ahol most vagyunk.
8-kor indulunk, és egyelőre dél felé kell tartanunk, hogy elhagyjuk az Arran-szigetet, ahol Lamlash-öbölben pár napot töltöttünk. A szél mérsékelt 13 csomós, ÉÉNy-i. Süt a nap, hozzá 11 fok, de a vízen a szélben csípős hidegnek érezzük. Nem könnyű megbirkózni július végén ezzel az őszi hangulattal, ráadásul már a második nyarunkon zárjuk el magunktól a napfényt, a meleget a Brit-szigetek miatt. Komoly lelki problémat okoz ez nekem, meleg- és napfénykedvelőnek, de mint tavaly, most is sikerül néhány nyomós érvet találnom ez mellett az "őrültség" mellett :-)
Imádott sárkányszárny vitorlánk :-)
Arran déli csücskét elérve bekerülünk egy kisebb örvénymezőbe. Sajátos csobogó hangja van, és a látványa még mindig különleges, pedig volt már ilyenben részünk, például New York-nál az East River-en (Pokol Kapuja), ami a legkellemetlenebb volt, de az USA keleti partja mentén, Kanadában, és tavaly itt Skóciában több helyen is.
Bálnát látunk a távolban, fújtat, lemerül, aztán többet nem látjuk. Kistermetű delfinek úsznak el előttünk, fókafejek levegőznek, elegáns tollazatú szulák (gannet) és lummák ringatóznak a hullámokon.
A tengeri szula az örvénylő helyen:
Csapatokban vonulnak el mellettünk vonalban vagy V-alakban, fehér tollazatukhoz pedig remekül passzolnak széttárt szárnyaik végén a fekete tollak.
Van egy állandó látnivalónk is a vízen, a Tündér-szikla, Ailsa Craig, 340 m magas, így jó messzire ellátszik. Mögötte a távolban a skót partvonal húzódik.
Rövid, meredek hullámok püfölik Barny testét, ahogy elhagyjuk a sziget takarását. Az egyik átcsap a fedélzeten, a lökés átrendezi az orrkabinban a holmikat. A kokpitba be-becsapó sós víz pedig Dénest áztatja. Nekem már egy ideje élvezetesebb a kabin védelméből nézelődni a nyitott ajtón keresztül.
A Tündér-szikla, ahogyan a kabin ablakából látjuk:
Bálnák után pásztázom a vizet, de hamar megunom, leülök hajónaplót írni, skót hajósok élménybeszámolóit olvasni. Nem vettünk be Stugeront, nem is bírom sokáig a dülöngélő hajóbelsőben a papírt, mobilt bámulva. Muszáj zenét hallgatnom a fülhallgatón keresztül, hogy ne legyek tengeribeteg. Ez az én tökéletesen bevált módszerem. Egészen halkan egy közömbös John Lennon szám megy ismétlésre állítva, kellemes háttérzene, nem zavarja az olvasást, de távol tartja a rosszullétet az imbolygó hajón.
Az indulás óta még csak két és fél óra telt el, máris enyhül a szél szinte a szélcsendig. Ennek köszönhetően kezd csökkenni a hidegérzet, elmaradnak a fröccsök is. Képernyőfotót készítek arról, hol járunk épp. A piros X-ek az indulás és a cél, de ez utóbbit ekkor még nem tudjuk, a kék pötty pedig az aktuális helyünk:
És ahogyan a vízről látjuk magunk előtt a tájat:
A fenti képen balra Észak-Írország, tőle 20 km-re jobbra a Kintyre-félsziget vége, a neve Mull of Kintyre, ezt kell ma megkerülnünk, ha tartjuk az A-tervet. Hozzánk legközelebb pedig a Sanda nevű sziget egy világítótoronnyal. Csekély 7 óra szélcsend és gyenge NyDNy-i szembeszél keverékében délután 6 körül csak elérjük végre, és elvitorlázunk mellette:
Ebédre a tegnap este párolt brokkolit esszük meg jó kis zsíros (9 %-os) görög joghurttal, kenyérrel. Isteni, különösen a joghurt, szerencsére vettünk belőle pár dobozzal, mert tudjuk, hogy eláll. Nemcsak a hideg Skóciában, de a Földközin, a Vörös-tengeren, a Karibon is jól bírta a nagy melegeket minden joghurt hűtés nélkül, még két hét után se romlott meg. Épp ezért alap a bevásárlólistánkon, csakúgy mint a tojás.
Bálnákra számítottunk ezen a vidéken, helyettük egy tengeralattjáró emelkedett ki a vízből. Ez is van akkorra élmény, mint egy bálna. Azonnal bekapcsoltuk a VHF rádiót, mert a térkép is jelezte, hogy ezt a tengerrészt gyakorlatozásra használja a haditengerészet. Senkit se kerestek errefelé.
Kedvenceinket, a legtöbbször magányosan vadászó puffinokat, magyarul lundákat vettünk észre a vízen. Félősek, mint mindig, lebuknak hamar, esélyem sincs jó minőségben megörökíteni őket. Ezt a képet a tavalyi utunkon készítettük róluk az Északi-tengeren a Farne-szigetek egyikén:
Arran óta nincs stabil internetünk a vízen (hol volt, hol nem volt), de nem panaszkodhatunk, mert ha csak pillanatokra is, azért vissza-visszajön, valószínűleg a lakott ír partról, és tudjuk az időjárást frissíteni. Türelmetlenül vártuk a beígért déli szelet, ami most tol előre, hogy megkerüljük a Mull of Kintyre-t, a Kintyre-félsziget csücskét.
Az autopilotot hagyjuk dolgozni, amikor csak lehet. Az eső és a fröccsök ellen letakarta Dénes egy védőfóliával:
Amire még a déli szélnél is jobban vártunk, mert nagyon fontos a csücsök kerülésénél, az az áramlás. Nagyon felerősödik itt körülötte, ezért úgy kellett időzítenünk, hogy akkorra legyünk itt, amikor már nekünk kedvező irányba fordul. Tegnap este kiírta Dénes az árapálytáblázatból az ide vonatkozó időpontokat, hogy ehhez tudjuk igazítani a haladásunkat.
Paul Mc'Cartney írt a Mull of Kintyre-ról egy dalt a 70-es években, ő is énekli, a skótok imádták, hatalmas sláger lett náluk. Meghallgattuk még tegnap este.
Paul Mc'Cartney: Mull of Kintyre
19 óra körül elér minket az óceáni hullámzás, az áramlás pedig kedvező irányba fordul, tol előre, végre 5 csomóval megyünk az eddigi 2 csomó helyett (amikor még tolt vissza).
Este 8-kor 30 tmf-ön vagyunk túl, épp kerüljük a csücsköt. Lecsap ránk a szél a félsziget felől, folyamatosan 8 csomó fölött haladunk, 9.2 csomó a legtöbb, amit elérünk. Megkerülve se csökken a sebességünk, vágtatunk reffelt vitorla mellett is, faljuk a mérföldeket. A lejátszóban Álmi zenéi szólnak, még a Karibon állította össze, a többség pl. a Nonono - Pumpin Blood, illik a vágtánkhoz.
Este 10 után a szürkület átmegy sötétségbe, és sajnos elered az eső. Ekkor döntjük el, hogy a Gigha nevű sziget északi csücske a cél, itt töltjük az éjszakát.
Dénes már nem vált át autopilotra, ilyen tempóban éjfélre oda kell érnünk, addig meg elkormányozza a hajót. Ledőlök, de nem alszom, várom, hogy segítsek a horgonyzásnál.
0:36-kor megérkezünk Gigha ÉNy-i csücskébe, Bagh na Doirlinne nevű öbölbe, ami védett a hullámzástól a jelenleg és holnap is keletről fújó erős szélben.
Fényeket látunk az öbölben, amikről nem tudjuk eldönteni a sötétben, hogy ezek esetleg a térkép szerint lakatlan, beépítetlen parton vannak, vagy horgonyzó hajók fényei. Reflektorozunk, és az egyikről kiderül, hogy egy vitorláshoz tartozik, aminek fehérlik a teste a reflektor fényében. A másik fényforrás felé világítunk, de csak sötétséget látunk, nem verődik vissza a fény, akár egy a parton álló világító pózna is lehet.
Szuperül alszunk.
2020. júl. 30. Gigha sziget - Kintyre félsziget,
Craobh Marina mellett ( tmf)
Reggel végre láthatjuk az öblöt, és egy sötétkék testű hajót. Ez volt az az objektum, amiről reflektorozással nem tudtuk eldönteni, mi lehet, hol lehet:
És sátrazókat:
Angol ismerősünk, aki Lobrigo nevű hajónkat megvette, angliai lakhelyéről elautózott Skóciába Ardrossan környékére bicajtúrázni, még mielőtt mi júl. 17-én kirepültünk volna Ardrossanba Barny-hoz. Sajnos rossz időt választott, végig esett, már haza akart menni, de gondolta, megvár minket, megnézi Barny-t. Bevackolta magát a sátrába, ott töltött 3 napot, míg kint esett, de annyira elege lett, hogy az érkezésünk előtti nap összecsomagolt és hazament... Megértem, a hajóban magasan jobb az életminőség a sátorhoz képest, mégis besokallunk, ha már egy napot is bezárva kell eltöltenünk az eső miatt.
8-kor indulunk ma is, keményebb a menet, mint este volt, mert most negyedszelezünk ÉK-re a 20-25 csomós alapszélben, 30 fölöttiek a befújások, reffelve a sárkányszárny, teljes sósvizes fedélzetmosást kapunk többször, amit azonnal lemos az eső.
Dénes, hogy ne unatkozzon, azzal szórakoztatja magát, hogy egy szakaszon, ahol már tavaly is jártunk, több apró sziget között akar rövidíteni, de ez csak ott lehetséges, ahol egy szűk átjáró van, amiben erős az áramlás, most épp kifolyik a víz. Ez benne az izgalmas. Az erős áramlás elkapja Barny-t, és tolja egy kis világítótornyos sziget felé. Dénes összeszorított ajkakkal az eddiginél is jobban szorítja a szelet. És megmenekülünk. De máris jön a következő átjáró két sziget között, ahol ugyanígy áramlik ki a víz, csak most egy sziklazátonyra tol minket az áramlás. Dénes küzd, és ezt is kivédi.
Én mindebből mit sem sejtek, fogalmam sincs, mit játszadozik ő odakint, amíg én bent sajnálom, hogy szegény, férfiasan ázik-fázik odakint.
Végül 13 órakor a Craobh Marina mellett dobunk horgonyt, ahol mooringon ringatózik két vitorlás. Csak itt meséli el Dénes, hogy milyen veszélyektől mentett meg minket a kalandos rövidítésen. Jobb is, hogy nem tudtam róla, különben leharapom a fejét. Tudja, hogy mennyire utálom megélni az ilyenfajta izgalmakat, pláne, ha elkerülhető. De, ha nem tudok róla, az más.
Craobh Marina:
És mellette az öblünk:
A nap hátralévő része a pihenésé. Végre elernyedhetnek eddig megfeszített izmaink. Estére eláll az eső, néha kapunk egy-egy széllökést, amúgy nyugodt az öbölben, éjszaka pedig úgy alszunk megint, mint a bunda. A hideg és párás levegő nem okozott eddig gondot, se orrfújás, se torokfájás vagy köhögés. Fűtés híján végig kell a hideg elleni védelem: hálózsák, sapka, olvasáshoz kesztyű.
2020. júl. 31. Kintyre-félsziget - Loch Sunart (Loch na Droma Buidhe)
8.40-kor indulunk reffelt vitorlával. És SÜT A NAP!!!
A mai utunk nem ismeretlen előttünk, tavaly már jártunk ezen a vidéken, akkor a Sound of Mull-ról vitorláztunk ide, kemény menet volt, sok fotót készítettünk, most pedig innen megyünk a Sound of Mull-ra.
Imádnivaló hely. Ezen a részen összezsúfolódnak a szigetek, a félsziget. Aztán elérjük a ridegebb hangulatú keskeny átjárót Luing és Seil palakitermelő szigetek között. Ezen át vezet az utunk Mull szigete felé, ki újra az óceáni hullámzástól védtelen vízre:
Az indulást úgy időzítettük, hogy az áramlás átvigyen minket a szűk átjárón, ahol örvénylik a víz, de ezt már tavalyról ismerjük.
Luing:
Az átjáróban motort indítunk, de a vitorla is fent van. Átjutva hamarosan eláll a szél, és mi csak motorozunk, motorozunk. Egyik széljelentés sem mondott szélcsendet ide. Hátulról jön az óceáni swell, hullámzás, így kellemesebb, mint tavaly, amikor szemből kaptuk.
Elérjük a Sound of Mull-t, ami Mull szigete és a szárazföld közötti tengerszoros, és a Duart kastély újra itt áll előttünk még mindig felállványozva:
Nem álltam meg, és összehasonlítottam a tavalyi képeinkkel, és pl. az egyik kémény körüli állványozást mostanra lebontották.
Innentől változó szélerővel kapjuk délről, DK-ről, vagy épp északról a szelet. Hol reffelünk, hol teljes vitorlázattal haladunk. De a fő, hogy vitorlázunk újabb ismeretlen hely felé, és NEM esik az eső. Egyelőre...
Elhagyjuk a most bal kézre eső Tobermory öblét Mull szigetén, ahol tavaly kétszer is megálltunk, és a szárazföld oldalán a Loch Sunart mélyen benyúló, többfelé elágazó tengeröblében egy szűk bejáratú tágas öblöt választunk (Loch na Droma Buidhe).
A mai nap kellemesen langyos volt, a Soundon pólóra, rövidgatyára vetkőztünk. Ez adott elég energiát Dénesnek, hogy horgonyzás után azonnal feltegye a fürdőlétrát. Csábít magával a gyönyörű kék vízbe, még mielőtt lecsap ránk egy közelgő zivatar, de az arcát látva, hangját hallva lemondok erről a vérpezsdítő élményről.
A fürdés mindig két körből áll, első körben be a vízbe, hogy nedvesek legyünk, aztán ki, tusfürdőzés, és vissza lemosni. A második körben már egy fokkal tűrhetőbb a vízben, ami most 11 fokos:
A zivatar alatt érkezik egy hajó mellénk, épp dobja le a horgonyát:
A tökéletes este:
